Délutánra Ulcinjbe kellett érnünk, az ottani szállásunkra. (Dalila Apartments) Nem estére, mert délután még akartunk egyet fürödni. A terv Budva, Stari Bar és Ulcinj meglátogatása volt, nyilvánvalóan megvalósíthatatlanul.

Érkezés Budvába

Budvában sétálni kezdtünk, és gyorsan elcsábított egy „semi-submarine”, ami persze egyáltalán nem submarine, viszont a fenekébe szerelt ablakokon keresztül kiválóan megfigyelhettük a tenger fenekét. Érdekes kör volt, kár, hogy nem nagyon sikerült értékelhető képeket csinálni.

Fölmentünk a citadellába, ahol fölismertek és megrohantak a riporterek meg az autogramvadászok, ezért innen nagyon nehezen szabadultunk. (https://www.youtube.com/watch?v=Fqb-5TqPn3c - 3:30-tól kapok szót)

Mindenesetre érdekes hely, az utcák, a panoráma, a könyvtár...

Be kellett látnunk, hogy elment az idő, Stari Bar-t ejtenünk kell, nyomultunk le Ulcinjba.

távol	közel

Nagyon érdekes (mondjuk egyszerű, de nem is a luxusért mentünk) szállást kaptunk, a létszámunk miatt egybenyitottak két apartmant, kényelmesen elfértünk. Mi! A többiek? A többieknek el kellett tűrniük, hogy bármikor, amikor megközelítjük a szállásunkat, a folyosón el kell haladnunk az ő hálószobájuk és fürdőjük között… Agyrém, én a helyükben hisztiztem volna néhány kört a szállásadónál, de ezt a részét már nem ismerjük a sztorinak. Nekem annyi elég volt, hogy szaladtak elénk bőröndöt cipelni, és még mielőtt elfoglalhattuk volna a szobát, már sörrel-kávéval-üdítővel kínáltak. (Lehet, hogy láttak a tévében…?)

Következett a Strand! Copppaccabbaaana… Wow, tényleg szuper volt! Jó hullámok, tiszta, pont elég meleg víz, homok… jaj, mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet… Ráadásul a végtelen hullámzó tengeren levadásztam a szökésben levő búvárszemüveget, amiért külön járt a plusz pont és a „nap hőse” megtisztelő cím.

Jól elment az idő, Ulcinjt mégsem akartuk kihagyni. Szállás, kocsi, tempó… vagyis inkább lépés. A szállás környéke egy igazi balkáni zsibvásár volt mindenféle népekkel, fényekkel, lényekkel, hülye sofőrökkel, szóval bájos volt.

A navi kinyögte, hogy az út az óvárosig 10 km, 1 óra 20 perc lesz. Maradhat? Mondom, ne komolytalankodjunk már, tíz kilométert majdnem gyalog gyorsabban megteszünk, hajrá, majd lesz valami. Hát kiderült, hogy az időigény nem légből kapott, mivel az üdülőövezetben este fél tízkor állt a kocsisor, alig vánszorgott Ulcinj felé. Tényleg nagyon sokára értünk a belvárosba, ahol kezdődött a parkolóhelyvadászat. A forgalmat rendőrök irányították és nem engedtek az igazán izgalmasnak tűnő helyekre, ezért félig-meddig véletlenül befordultam egy kisutcába, és fölfelé kezdtünk araszolni. Az utca szűkült, emelkedtünk, kanyarogtunk, aztán azt kellett észrevennünk, hogy a fellegvár tövében vagyunk. Végre egy kellemes meglepetés! Itt már lehetett picit kreatívan parkolni, ráadásul a belváros sem tűnt gyalog elérhetetlennek, le is sétáltunk.

Na, aki ismeri Ulcinj éjszakai viszonyait, nyugodtan tovább is lapozhat, mert csak ásítani fog meg legyinteni.

A többieknek elmondhatom, hogy itt aztán valódi „kultúr”sokk ért. Ilyen zsibvásárt, ilyen lüktetést, ilyen káoszt még nem láttam rövid életem alatt. Hömpölygött a tömeg, ordított a zene ezer felől. A parton egymás mellett versengett három utcai diszkó, hogy melyik a leghangosabb. A Katasztrófasújtotta Terület innen kicsit pironkodva visszavonult volna…

Világító lufik, koldusok, koldusok kisbabával, koldusok torzszülött tinédzserekkel, koldusok torz lábakkal, mutatványosok, nyerési lehetőségek, éttermek, hanyagok és jólöltözöttek, válogatott cigánylegények… Élmény, persze, élmény, sodródtunk a tömegben, egyik kezemmel Ateszt fogtam, a másikkal Odit, közben fogtam a pénztárcámat meg a telefont… én már nem is tudom, mit nem fogtam, csak egyszer érjünk ki innen egyben. Huhh…

Ilyenek itt a viszonyok fél tizenegykor...