Nagyon kellemes montenegrói svédasztalos reggelivel indítottuk a napot. A füstölt szalonnájuk nagyon hasonlít a magyarra, a számtalan különböző kolbászt meg szalámit viszont lehetetlen volt végigpróbálni. Tkp egy kóstolós menüt raktam össze magamnak, ebből úgy is jól lehetett lakni, hogy a svédasztalnak maximum a negyedébe csipegettem bele, úgy, hogy a tojáshoz és a főtt kolbászhoz nem is nyúltam – olyat otthon is ehetek.

Autós kirándulás volt a terv erre a napra: be akartuk járni a Durmitor panorámakört. Nem indultunk zökkenőmentesen, a városból való kijutást még szépen mutatták a táblák, a külterületi kis utcákba viszont sikerült belekavarodni. Miután megoldottuk, elkezdődött az emelkedés. Először gyönyörű fenyőerdő, aztán panoráma a sípályáról, majd elfogytak a fák és kezdődött a szikla-bozót kombináció. Megelevenedett a gyerekkorom partizánfilmjeiben látott igazi kopár balkáni táj. Lassan haladtunk, nem is akartunk, nem is lehetett volna gyorsan menni, ez nem erről szólt. Hegyek-völgyek, útra mosott kövek és sziklák, szerpentinek, kanyonok, szóval ki lehetett bírni.

	Az a szép zöld mező egyébként civilben tómeder

Az odafelé út célpontja a Piva-kanyonba duzzasztott Piva-tó volt, nagyon látványos, hálás fotótéma – na és az oda leereszkedő szerpentin sem hétköznapi a sziklába vájt, sötét, kanyarodós alagutakkal.

Ebéd után indultunk visszafelé, ezúttal a Durmitor déli oldalán és a látvány tudott tovább fokozódni. Először füves fennsíkokra értünk, aztán ahogy megközelítettük a hegyeket, monumentálissá erősödött a panoráma.

	a padtól balra a pici szerény fehér pötty én vagyok, mellettem a pad mögött Atesz. a szélvihar a képen nem látható...
	kaffe bar :-)

Jöttek mindenféle népek, kerülgettük egymást a szűk úton, egy kis orosz csapattal próbáltunk néhány birkát becserkészni simogatás céljából, de azok túl bizalmatlanok voltak (velünk? vagy a ruszkikkal? ne feszegessük…)

Összevissza valami hetven kilométert autóztunk, mégis ráment a napunk a körre, a Zabljak határában található Fekete-tól körülkirándulását már el kellett vetni, de azért odamentünk, kicsit csónakáztunk, fényképeztünk, megcsodáltuk a monumentális, sötét fenyőerdőt, aztán zártuk a napot, mert másnap a tengerpart felé indultunk.

ilyen télen (lefotóztam egy hirdetőtáblát)