A vágyaimhoz képest nagyon kevés lehetőségem van utazni. Erről elsősorban persze a nagyravágyásom tehet, panaszra azért nincs okom.

Amikor hazaértem egy-egy (számomra legalábbis) különleges kiruccanásról, ismerőseim számára mindig közzétettem egy kis szösszenetet az élményeimről, tapasztalataimról. Örömmel tapasztaltam, hogy az ismerőseim, barátaim kedvelték ezeket a beszámolókat, biztattak a folytatásra, még olyanokat is mondott némelyikük, hogy írjak útikönyvet. Na, itt azért még nem tartok, viszont a legutóbbi nyugat-balkáni körünk után azt éreztem, hogy a beszámolóim szétfeszítik a sima fészbuk-bejegyzések kereteit, ezért lépek egy szintet, ki a nyilvánosság elé, és így mesélem el, amit átéltem.

Az első időkben előveszem a korábbi bejegyzéseket, időrendben fogok haladni, a végén (legalábbis a 2023 szeptemberi állapotok szerint) pedig elérünk a Balkánhoz. Akik olvasták a facebook-beszámolóimat, azoknak eleinte nem fogok nagy újdonságot jelenteni, talán csak a képek...

A címadást köszönöm szépen Molnár Tibor barátomnak!