A félig-meddig kényszerből kiválasztott Portik hotel harmadik emeleti tetőteraszán kaptunk reggelit.

A reggeli is finom volt, az óváros panorámája is, a nagyvilági érzés is a tetőteraszon, de a hegygerincek mögött emelkedő sötét felhők már messze nem annyira, főleg, miután egy helyből is vizes kanyon lett volna az aznapi program.

Kicsit aggódva indultunk el.

A kanyon kavicsos aljához ugye javasolt a strandcipő, amit logikus lett volna Montenegróban megvenni a tengerparton, de nem is mi lennénk, ha ezt a magától értetődő lépést nem halasztottuk volna Albániának az egyik tengertől lehetőleg legtávolabb fekvő városában megtenni. A beszerzés ennek megfelelően volt egyszerű – azaz semennyire sem. Több bolt végiglátogatása, némi félreértés és némi jelképes, de sikeres alkudozás után azért ez a puzzledarab is a helyére került és indulhattunk a kanyonhoz.

Az időjárás továbbra is aggasztott, sötétedtek a felhők, erősödött a szél, néha csöpögni is kezdett az eső, de megadtuk magunknak a siker esélyét, nem fordultunk vissza.

A táj változatosabb, érdekesebb, az út pedig szerencsére sokkal kevésbé forgalmas volt, mint az előző napon Beratig; A hőség sem kínzott, szép utunk volt. Az utak állapota vegyes: keskenyebb, szélesebb, de igazán rossz szakasz szerencsére nagyon ritkán fordult elő.

A Banjes-tó

Óóóóriááási szenzáció!!! Láthatatlan híd! Jöjjenek, nézzék!

Már a Banjes tó partján kanyarogtunk, amikor legnagyobb megdöbbenésemre egy teknősbékát láttunk átkelni az úton. Az út jó széles volt, a teki lassú, úgyhogy mihelyt lehetett, megálltunk, hogy megmentsük az életét. Kb 150 métert kellett visszagyalogolni, de meglett, átvittük az úton. Közben a korlát mögött Atesz talált még kettőt, Odil meg egy döglött kakast… (Tán' csak nem a teknősök győzték le??? Akárhogy is, érdekes hely, na…)

A megállásnak és a visszasétálásnak köszönhetően sikerült észrevenni a kis barna táblát, ami leterelt a főútról a kanyon felé. Olyan pici volt, hogy utazósebességgel simán elhúztunk volna mellette – úgyhogy: Köszi, Teki!

A mellékúton elhaladtunk egy láthatóan tanácstalan VW Transporter mellett is. Amikor nem sokkal később Atesz gyomorpanaszai miatt meg kellett állnunk kicsit, közeledni láttam ezt a kocsit, meg is állt mellettünk. Magyarok voltak, akik szintén a kanyonba tartottak, de a földút elriasztotta őket a továbbhaladástól. Megegyeztünk, hogy engem (egyelőre) nem riaszt vissza a földút, aztán elváltunk egymástól. Atesznek sem volt komoly baja, haladhattunk.

Egyébként kétségtelenül kellemetlen út vezetett a kanyon bejáratához. Nagyon óvatosan, néhol lépésben haladva lehetett csak vigyázni a kocsira. Odaértünk, nekikészülődtünk a túrának, amikor ismét közeledni láttuk a Transportert. Kivárták, hogy a Superb elmegy-e, és mivel nem mentünk vissza hamar és dolgunkvégezetlenül, már a kisbuszt is oda merték engedni…

Bejárat

A kanyonról magáról fölösleges sokat írnom, a képek többet mondanak. A víz, mondjuk úgy „friss” volt, strandcipőben el lehetett benne bandukolni, de azért mindig kellemes volt kilépni a száraz részekre.

Az oldalsó természetes termálmedencékben sem volt kifejezetten meleg a víz, ott érdekesen keveredtek a jéghideg és langyos áramlások, ott jókat lehetett csobbanni.

Mentünk csak előre, szűkült a kanyon, vadult a táj, de amikor már kifejezetten szűkké vált, megdördült az ég, jelt adott a visszafordulásra. Én egyedül bementem még egy utolsó kanyar mögé, itt már derékon fölül ért a víz és elég sötét is volt. Néhány utolsó kattintás a telefonnal, aztán nyomás vissza.

Az autóhoz visszatérve rendeztük sorainkat, átöltöztünk szárazba, amikor lecsapott a felhőszakadás. A 150 méterre levő vendéglő kapujába is autóval mentünk, de egy jó negyed óráig ki sem szálltunk, olyan heves volt a zivatar. Utána is éppen csak annyira enyhült, hogy gyorsan beszaladhassunk a vendéglőig.

Ételfotó!!! Ebédünk: rizzsel összesütött csirke. Elfogyott!

Itt valami családi buli volt, egy verandaszerű helyen ültek vagy húszan a hosszú asztal mellett, és amikor már eleget ittak, kirobogtak a lugas alá táncolni.

Atesz viszonyul a balkáni mulatóshoz... :-)

A lugas kb semennyire nem védte meg őket a szakadó esőtől, de ez senkit nem zavart, olyasmi sortáncot jártak, amit mi itthon inkább a görögökhöz kötnénk. Úgy odaverték a lábukat a vizes kőhöz, hogy csak úgy fröcskölt a víz szanaszét.

Aztán két fickó úgy döntött, hogy nem érdekli őket a szapora villámlás, márpedig fürödni fognak a medencében. Így is tettek, de nem sokáig tartott a fürdés, mert az egyikük úgy odaverte a lábát a medence széléhez, hogy mindjárt ömleni kezdett belőle a vér, egyből elsősegélyre szorult, körégyűlt az egész sápítozásra váltó pereputty (még a zenét is előzékenyen lehalkították, hogy jobban hallatszon a sápítozás), és alaposan be kellett kötözni.

Mit mondjak, a Macskajaj ehhez képest kutyaf...üle...

Ráadásul addigra már odáig fajult a barátságunk a személyzettel és az úri közönséggel is, hogy kénytelen voltam bevinni a kocsiból Apu pálinkáját, hogy bizonyítsam a helyieknek a rakival szembeni vitathatatlan felsőbbrendűségét.

Miután megkóstolták, csettintgettek és bólogattak, úgyhogy a megszokott módon igazam lett, még akkor is, ha a kóstolásban-összehasonlításban vezetésügyileg nem volt szabad részt vennem.

Az ebéd és a zivatar elmúltával visszatértünk Beratba és megkerestük az előző este telefonon leegyeztetett szállást. (Hotel Kapllani)

Teljesen föl voltam készülve arra, hogy nem fognak emlékezni és csak a vállukat vonogatják a láttunkra, de pozitívan csalódtam: kedvesen fogadtak és vezettek a szobához, ami egy kifogástalan minőségű, igényes családi szoba volt. Szavunk nem lehetett!

Becuccoltunk, és mivel aznapra Odil és Atesz strandcipője már tele volt a mászkálással, Odival kettesben indultunk el megnézni Beratot. Végigbolyongtunk a kanyargós, meredek sikátorokon, fölcaplattunk a fellegvár panorámapontjára, és mire visszajutottunk a szállásra, már be is sötétedett.

Benyomásaink a városról:

A két kép valami hasonló pontról készülhetett, ránézésre nyolcvan év különbséggel.

Mercedesország

Az Osum partja

Zivatar után

Óvárosi sikátorok

Hava bácsi portája

Látképek a fellegvárból

... beginning of a beautiful new friendship... :-D (random útszéli kóbor póni a fellegvárban)

Na, ez érdekes volt. A nyáresti séta során fönt a fellegvárban belebotlottunk egy keresztény szertartásba, ami annyira "egzotikus" volt, hogy semmilyen szinten nem tudtam beazonosítani. Nem akartam szemtelen turistaként viselkedni, csak egy képet lőttem nagyon diszkréten, és annyit tudtam meg az egyik résztvevőtől, hogy ezek bizony ortodoxok, mert ők Albániában is jelen vannak. A papok öltözete, az énekek stílusa valóban ortodoxiára utalt, de a szövegből nyilván egy kukkot sem értettem meg nem is vagyok odavalósi, úgyhogy bármit el tudtak volna velem hitetni.

éjjeli Berat